A művészet az elmondhatatlan tolmácsa

Szakgimnazista tanulóink interjúkat készítettek társaikkal a témáról.

Jakab Szilvia, 9. osztályos tanuló interjúja iskolatársával:

-Mit gondolsz erről a kiállításról?

-Nagyon tetszett, mert olyan témát fogalmaz meg, amely engem nagyon érdekel történelmi és érzelmi szempontból is. Nagyon sokat tudnék erről beszélni…

-Melyik kép fogott meg leginkább? Miért?

-A kép címe: Magamra maradva, Tikk Zoé készítette. Térhatása, ceruzatechnikája és animés stílusa miatt ragadott meg nagyon, és az, ahogy a bezártság és a szomorúság árad a képről. A drótkerítés még fokozza ezt a hangulatot.

-Hogyan érzed magad ettől a tárlattól?

-Egyszerre boldogan és szomorúan: jó belegondolni, hogy itt van ez a kiállítás - és rossz, hogy a témája akár a jövő is lehet.

-Mit tudsz a zsidóságról?

-Eléggé szomorúnak tartom a zsidók sorsát, de a vallásukról nem tudok sokat.

Pónya Bettina, 9. osztályos tanuló riportja, melyben iskolatársát szólaltatja meg:

Itt vagyunk Tatán, a Talentum Iskola Szakgimnáziumának épületében, ahol megkérdezem egyik idősebb iskolatársamat, hogy mi a véleménye az iskolában egy hétig látható kiállításról, melynek címe: „A művészet az elmondhatatlan tolmácsa”.

-Mi a véleményed a kiállításról?

-Alapvetően lényeges témát feszeget a kiállítás. Fontosnak tartom, hogy ezzel a témával kapcsolatban mindannyian képben legyünk. Azért, hogy ilyen vagy hasonló ne történhessen meg újra a történelemben.

-Melyik kép fogott meg leginkább?

-Nem jegyeztem meg, ki készítette: fekete-fehér kép volt, amelyen egy szomorú lány áll a szögesdrót kerítés előtt.

-Miért pont ez a kép?

-Mikor nyitva volt napközben a termünk ajtaja, éppen ez a kép volt szemben – jobban meg tudtam nézni magamnak, mint a többit.

-Milyen érzéseket váltott ki belőled a tárlat?

-Elszomorító, hogy erre képes volt bármikor is az emberiség.

-Mit tudsz a zsidóságról?

-Én sajnos azt tapasztalom, hogy általánosságban jellemző az antiszemitizmus, de ezzel én soha nem tudtam együttérezni, sőt elítélem ezt.

 

Szabó Dorka és Mile Sára 9. osztályos tanuló beszélgetése:

Nem olyan régen egy vándorkiállítás látogatott az iskolába. A kiállítás fő témája a népirtások és a holokauszt volt. Ahogy elnézegettem a képeket, sok érzelem támadt bennem, de kíváncsi lettem máséra is, úgyhogy megkérdeztem padtársamat a témáról.

Első kérdésem az volt, hogy mit gondol a kiállításról.

- Én egy új oldalát ismertem meg ennek a témának, és csodálkoztam, hogy 13-14 évesek ilyen mély képeket tudtak készíteni – válaszolta.

- Melyik kép fogott meg a legjobban?

- Az, amely egy embert ábrázolt rácsok mögött. Ezen a képen nem a szomorúság, hanem a kétségbeesés látszott.

- Nekem az a kép maradt meg, amelyiken egy félszemű ember fekszik a földön magzatpózban. Nagyon félelmetes látvány volt, volt benne egy szörnyű, elmondhatatlan fájdalom, amit a képre nézve rögtön megérzel.

- Mit tudsz a zsidóságról?

- Nem tudok sokat a zsidó vallásról, de szerintem szép dolog a hit, és hogy valaki valamiben mindenáron hisz és harcol is mellette.

- Én azt gondolom, hogy a zsidók ugyanolyan emberek, mint a nem zsidók.

Végül arra voltam kíváncsi, hogy mit tud arról, hogy sok zsidót kivégzőtáborba hurcoltak?

- Nagyon embertelen dolognak tartom. Csak azért vitték el őket, mert Hitler fenyegetésnek érezte őket.

- Már maga a tudat is szívszorító, hogy volt, aki el sem jutott a kivégzésig, mert már a kínokba belehaltak – feleltem neki.

Ezek után megköszöntem az őszinteségét és együttműködését, és elköszöntünk. Tanulságos beszélgetés volt.