A magyar tudomány napja

Fontosnak tartjuk, hogy iskolánkban a gyerekekkel megemlékezzünk a különböző jeles napokról. A hatodikosok segítségével a magyar tudomány napját ünnepeltük meg.

Slam poetry a Talentumban

A Móricz Zsigmond Városi Könyvtár szervezésében a hazai slam poetry egyik legismertebb képviselője, Horváth Kristóf tartott foglalkozást diákjainknak. A hatodikosok számolnak be élményeikről.

Siker a Matatatúrán

Hatodikosaink csapata szép sikert ért el a Matatatúrán: megnyerték az 5-6. évfolyam versenyét.

Erdei iskolában jártunk

A hatodik osztály részt vehetett a Vaszary János Általános Iskola erdei iskola programjában. A gyerekek az ott szerzett élményeiket osztják meg velünk.

Tanévkezdő tábor

Hagyományaink szerint a 2016-2017. tanévet is egy táborral nyitottuk meg. Ennek témája idén a testi-lelki egészség volt.

<<  < 34 5 >